Moholy-Nagy László és Walter Gropius
ÉPÍTÉSZET

A Kölcsönhatások projektünkben e heti témánk a képzőművészet és az építészet kapcsolata. Egy különleges történelmi párost, Moholy-Nagy Lászlót és Walter Gropiust szeretnénk bemutatni, akik a Bauhaus mozgalom alapítói és fontos úttörői voltak. Együttműködésük nagy jelentőséggel bírt mind a Bauhaus mozgalom fejlődésére, mind a 20. század művészetére és építészetére.

A STURM-Galériában (Berlin 1922) megrendezett kiállításon Walter Gropiusra olyan pozitív benyomást tett Moholy-Nagy László munkássága és személyisége, hogy felajánlotta neki a weimari Bauhaus professzori állását. Moholy-Nagy elfogadta, és 27 évesen, 1923 tavaszán a weimari, Walter Gropius által alapított Bauhaus Iskola tanára lett. A fémműhely vezetőjévé nevezték ki, és ő vezette az előkészítő tanfolyamot is, így munkája során a művészettel és a formatervezéssel kapcsolatos ötleteit és elképzeléseit közvetlenül a diákoknak adhatta át.

Gropius később úgy hivatkozott Moholyra, mint „a nagy ösztönzőre”, és valóban ő volt Gropius legfontosabb munkatársa a Bauhaus építésében a weimari átmenet idején.

A Bauhausban töltött ideje alatt Moholy-Nagy két könyvet publikált, és Gropiusszal együtt szerkesztette a híres Bauhaus-könyveket. Ezek a kiadványok lefedik a művészet és a design különböző aspektusait, beleértve a festészetet, a fotográfiát és a filmet.

Moholy-Nagy oktatói tevékenysége révén továbbfejleszthette és terjeszthette a művészet és a technológia kapcsolatára vonatkozó elképzeléseit és elméleteit. Moholy-Nagy és Gropius együttműködése nagy hatással volt a Bauhaus mozgalomra, és meghatározta a modern építészet fejlődését.

Munkásságuk a terek és tárgyak holisztikus tervezésének gondolatát fejlesztette tovább, amelyben a művészet és a kialakítás központi szerepet játszik. Ez a gondolat más építészekre és tervezőkre is hatással volt, és tovább formálta a 20. század építészetét.

Walter Gropius volt a Bauhaus mozgalom atyja, 1919-ben alapította meg Weimarban az Állami Bauhaus intézményét. Gropius érdeklődése az „Új Tárgyilagosság” mozgalom iránt, valamint a pozitív társadalmi célok szolgálatában álló kooperatív, gyakorlatias munka előmozdítására irányuló vágya vezetett a Moholy-Naggyal való közös munkához, akinek szociális konstruktivizmusa és határtalan lelkesedése pontosan az volt, amit Gropius keresett.

Gropius az építész Peter Behrensnél, a Deutscher Werkbund kiemelkedő tagjánál tanult, és 1910-ben saját építészirodát alapított. A háború pusztítása után azonban Gropius egy újfajta iskolát képzelt el, amely egyesíti a formatervezés minden ágát, magában foglalja az ipar minden formáját, és az építészetben, a formatervezés Gesamtkunstwerkjében (összművészetében) csúcsosodik ki.

A Képzőművészeti Akadémiát és a Művészeti és Kézműves Iskolát Weimarban egy „kozmikus egésszé”, egy egységes tervezőiskolává, a Bauhausba olvasztotta össze. Gropius számára az építés olyan művészet volt, amely összehangolt csapatmunkát igényelt, amelynek „zenekari összjátéka” szimbolizálta azt az „együttműködő szervezetet, amelyet társadalomnak nevezünk”.

A diákok oktatását szolgáló didaktikai értékük mellett a Bauhaus műhelyei társadalmi felelősséget is vállaltak, hiszen új, tömeggyártásra alkalmas formaterveket és modelltípusokokat (bútorok, használati tárgyak, textíliák, világítóeszközök stb.) alkottak meg. Az iskola tartós kapcsolatokat ápolt az iparban tevékenykedő vállalatokkal, amelyek licenceket szereztek a Bauhaus-tervek gyártására, és tanulószerződéses gyakorlati képzéseket finanszíroztak az ígéretes diákok számára.

A Bauhausban a művész absztrakt törekvései és a kézművesek mindennapi gondjai egyaránt fontosak voltak. „Törekvésünk az volt” – mondta később Gropius – „hogy az alkotó művészt felébresszük túlvilági mivoltából, és visszaillesszük a munka valóságos világába”.