Interjú
A művészi munka feltétele, hogy tisztában legyek azzal: Kiért vagy miért akarom felemelni a hangomat?

Interjú Ludger Engels opera-, színház- és zenés színházi rendezővel

Engels úr, ön több éve professzora a Baden-Württembergi Színművészeti Akadémiának. 2022. április 1. óta ügyvezető és művészeti igazgató is egyben. Az Akadémia a FreeSZFE Emergency Exit programjának is partnere. Mi a véleménye a programról? El tudja képzelni, hogy még kiterjedtebb hálózatú, részletesebb struktúrává fejlődik, amely több lesz, mint a magyar színházművészeti képzések kerete?

Ideális esetben az „Emergency Exit” programból egy szabad formájú akadémia lesz – egy nemzeti és politikai, valamint műfaji határokról megszabadult akadémia –, amely transzdiszciplináris művészeti kutatásokat végez. Fontosnak tartom, hogy ne egy újabb, hagyományos értelemben vett színművészeti akadémiát hozzunk létre, hanem egy minden művészetet átfogó jövőlabort, amelynek víziója van, és egyértelműen láthatóvá teszi és továbbfejleszti a művészet társadalmi relevanciáját.

A Baden-Württembergi Színművészeti Akadémia vezetőjeként mit gondol, mi az, amit a fiatal színházcsinálóknak most, a 2020-as években meg kell tanulniuk?

A szakmai alapokon túl és a színház, a művészet és a politika történetére vonatkozó ismeretek mellett véleményem szerint három dologra van szükségük: elsajátítani azokat a formákat és technikákat, amelyekkel a színház manapság dolgozik. A színjátékon, a zenés darabokon és a táncszínházon kívül ez a képzőművészettel és a zenével való találkozást jelenti. Másodszor: a színház és a zene Európán kívüli formáira vonatkozó tudás megszerzése. És harmadszor: függetlenül attól, hogy a színházművészet melyik ágát tanulja valaki, tapasztalatokat kell gyűjtenie a klasszikus színházi tereken kívül is, és művészi intervenciókkal kell felderítenie a városi teret. Ez azt is jelenti, hogy meg kell ismerkednie az ott élő emberekkel, és be kell vonnia őket – nézőként vagy együttműködőként – a művészeti projektekbe.
A cél az, hogy a hallgatók ösztönzést kapjanak saját művészi pozícióik kialakításához, valamint ismereteket és tapasztalatokat gyűjtsenek ahhoz, hogy aztán a legkülönbözőbb helyeken és formátumokban tudjanak színházat csinálni.
(Erről most eszembe jutott Dick Higgins amerikai zeneszerző és publicista egy mondata 1966-ból: „Much of the best things being produced today seems to fall between media. This is no accident.” – A mostanában készült legjobb dolgok intermediális jellegűek. És ez nem véletlen.)

Ön dolgozott Magyarországon, és vannak tapasztalatai a magyar színházi életről és a magyar színjátszásról. Felfigyelt-e valami olyan sajátosságra, amely pozitív hatást gyakorolhat a német színjátszásra? Vagy csak a másféle kultúra és gondolkodásmód teszi érdekessé a magyar színházcsinálókkal való együttműködést?

Nagy hatást tett rám Budapesten és a találkozásaim során, milyen nagy jelentősége van az irodalomnak, a zenének és a képzőművészetnek. És persze a róluk való ismereteknek. Inspirációt adtak azok az előadások és színművészeti akciók is, amelyek politikai állásfoglalásként is hatottak a nyilvános térben. Emellett nagy nyitottságot tapasztaltam más színházi kultúrák és formák iránt. Iránymutató lehet számunkra a művészet szükségszerű politikai szerepe és a határokon átívelő művészi projektekben megvalósuló együttműködés.

Mit tanácsol azoknak a hallgatóknak, akik német főiskolákra akarnak pályázni, és azoknak, akik a német színházi életben szeretnének érvényesülni?

Nehéz kérdés. Először is tisztázni kell, miért akarom ezt tanulni, mi az, ami ebben vonz és érdekel. Miért akarok a nyilvánosság elé lépni? Elszántság és kitartás kell ahhoz, hogy valaki művészként érvényesüljön.
Tapasztalataim szerint nélkülözhetetlen feltétele a művészi munkának, hogy tisztában legyünk azzal, mi az én egészen személyes késztetésem arra, hogy művészi hang legyek. Kiért vagy miért akarom felemelni a hangomat. Ez kissé patetikusan hangzik, de végül is ez az, amit mi, művészek csinálunk. És ez kell, hogy a legnagyobb örömet okozza, ezt kell mindenek felett szeretnünk: hogy meghívjunk más embereket a művészi útkereséshez, hogy magunk is benne legyünk, aztán az eredményt nyilvánosságra hozzuk és előadjuk.
És gyorsan létre kell hozni egy kapcsolati hálót, hogy partnerekre találjunk a legkülönbözőbb kulturális intézményekben.