Nemzetközi színházi találkozó
Nemzetközi Fórum a berlini Theatertreffen keretében

A Nemzetközi Fórum a berlini Theatertreffen 18 napos ösztöndíjprogramja, amely a Goethe Intézettel és a Pro Helvetia-val együttműködésben támogatja a világ minden tájáról érkező művészeket, hogy részt vehessenek a fesztiválon. Kreatív kísérleti terep, transzdiszciplináris laboratórium és a Theatertreffen önreflexív momentuma. 2023 nyarán Magyarországról Kelemen Kristóf dramaturg és rendező vett részt a Nemzetközi Fórumon. Alább a szinhaz.net-en közölt beszámolójából közlünk részleteket.

A 2024-es pályázati felhívásról a cikk végén találhatók az információk.

A berlini Theatertreffen idei kiadásával egyben az új vezetőség is bemutatkozott. Matthias Pees, a Berliner Festspiele (a Theatertreffent és más fesztiválokat összefogó ernyőszervezet) ugyancsak 2022-ben kinevezett igazgatója a korábbi egyszemélyes vezetés helyére négy főt kért fel: Joanna Nuckowska lengyel programszervező és kurátor, Carolin Hochleichter német dramaturg, Olena Apchel ukrán aktivista és színházi alkotó, valamint Marta Hewelt gazdasági- és produkciós vezető tisztán női kurátorcsapatként kapták a megbízást. (Időközben Hewelt kiszállt az együttműködésből, így végül hárman maradtak.) Matthias Pees koncepciójában fontos szerepet játszott a fesztivál múltja és tradíciója: maga a Berliner Festspiele épülete és az ide koncentrálódó fesztiválok (többek között a Berlinale) megszületésének egyik fő motorja az volt, hogy Nyugat-Berlin reprezentálja a kulturális erőfölényét kelet felé, majd a berlini fal leomlása után magát az intézményrendszert is egyesítették, és ezen keresztül kezdték el a misszióját újradefiniálni. Több mint harminc év távlatából Pees úgy érezte, érdemes visszatérni az Európa nyugati és keleti fele közötti, sok szempontból feldolgozatlan ellentétek tematizálásához, és ennek mentén állította össze a különböző nézőpontokat egyesítő kurátorcsapatot is. Miközben a posztkolonializmus témája a berlini kortárs művészetben lassan a mainstream kategóriájába lép át, az mintha kevésbé dominálná a német közbeszédet, hogy a nyugati hatalmak 1989 után a tőke keletre áramlásával együtt hasonló, gazdasági és kulturális értelemben gyarmatosító attitűdöt képviseltek, mint amikor az egykori gyarmatbirodalmukat „civilizálták”.

Az International Forum ösztöndíjasaként a fesztivál csaknem teljes programját végignézhettem. Az International Forum a Goethe Intézet társszervezésében valósul meg sok évtizede, és a világ minden tájáról érkeznek rá színházi alkotók. Idén 602 jelentkező közül kerültem be abba a szerencsés harminckettőbe, akik az előadások mellett workshopokon és beszélgetéseken vehettek részt. Ebben a közösségben, ahol a diverzitás jegyében a legkülönfélébb származású és identitású emberek kerültek egymás mellé, egészen speciális érdeklődések és elvárásrendszerek rajzolódtak ki. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lett volna mindenkinek lehetősége képviselni a saját egyéni nézőpontját, amely nyilván más magyar színházcsinálóként, mint ruandai színészként, fülöp-szigeteki rendezőként vagy német nembináris performerként. Ezt a sokszínűséget viszont kevésbé tükrözték vissza a Theatertreffen főprogramjába beválogatott előadások, ami sokakban elégedetlenséget és feszültséget keltett. Az International Forum résztvevői között számos beszélgetés zajlott le arról a témáról, hogy kiknek és miért is csinálunk színházat: egy szűk elit szórakoztatására, vagy megpróbálunk más társadalmi rétegeket is bevonni, és ez utóbbihoz hogyan kéne láthatóbbá válniuk különböző marginalizált csoportok képviselőinek. E beszélgetések lenyomata lett az a 10 pontos nyilatkozat, amelyet a fesztivál vége után pár nappal a Theatertreffen blogján megjelentettünk. A szöveg – amely aztán a nachtkritik.de kommentszekciójában heves indulatokat váltott ki – leginkább manifesztum egy diverzebb és igazságosabb fesztiválválogatásért, mintsem konkrét és praktikus megoldási javaslat. (…)

A fesztiválválogatás kapcsán az egyik legnagyobb hiányérzetem a német színházban hagyományosan jelenlévő, élesen aktuális társadalmi és politikai témák visszaszorulásából fakadt. Az idei programon mintha valamiféle pszeudopolitikusság uralkodott volna el, és előtérbe kerültek azok az előadások, amelyek az „érezzük jól magunkat” elve mentén nem akarják szembesíteni vagy felforgatni a közönséget, inkább mindenáron be szeretnék csalogatni a nézőket a színházba. Ezt az elmozdulást enyhítette a Der Bus nach Dachau (Busz Dachauba) című előadás, amely a Schauspielhaus Bochum és egy holland kollektíva, a De Warme Winkel koprodukciójában készült, és az egyik holland művész apjának a holokausztról szóló meg nem valósult forgatókönyvét gondolta újra. A holland nézőpont azért is fontos, mert az előadás a holokauszt emlékezetének kérdéseit feszegeti: mennyire csak a németek ügye a feldolgozás, és a német „szégyenpolitika” hogyan fedi el sokszor az áldozatok emlékét? Bár maga az előadás színházilag sokszor lelassult és elerőtlenedett, e mozdíthatatlannak tűnő diskurzus újratárgyalásával valódi téthelyzetet teremtett.


A cikk teljes szövege a szinház.net oldalon az alábbi linken olvasható magyar nyelven:
Kelemen Kristóf: Távoli bolygók fölött cirkáló űrsiklók, vonzásban és taszításban – szinhaz.net