gyors belépés:

ugrás a tartalomhoz (Alt 1) ugrás a főmenühöz (Alt 2)

A Greenwashing-jelenség
Zöld hazugságok: A bizalom jó dolog. Az ellenőrzés még jobb.

Szójaültetvény Brazíliában.
Szójaültetvény Brazíliában. | Fotó (részlet): © Adobe

A greenwashing (magyarul zöldre festés/zöldre mosás) nemcsak félrevezeti a fogyasztókat, hanem útját is állja a valódi változásnak: az olyan öko-ígéretek, mint az önkéntes tanúsítványok már túl régóta próbálják elhitetni a nyilvánossággal, hogy a világgazdaság önmagától is zöldebbé válik. Ami azonban máig nem történt meg. Most egy törvénynek kellene ezt megoldania.
 

A „Save the Planet” felirat szerepel a Nestlé márka Terra Canis névre keresztelt kutyaeledelén: elvileg minden ilyen kiadású eladott húskonzerv után erdőfelújításra, napelemes lámpák gyártására vagy az óceánok tisztítására folyna be adomány. Minél több húskonzervet vásárolnak a fogyasztók, annál több kis zöld foltot sikerül a világban megmenteni – legalábbis ezt a látszatot igyekszik a márka kelteni.

Ami nincs ráírva a hústartalmú kutyaeledel csomagolására: pontosan a hatalmas és világszerte növekvő húsfogyasztás az, ami nagymértékben hozzájárul az erdők pusztulásához. Többek között az erdőket semmisítik meg azért, hogy állati takarmányt, például szóját termeszthessenek, mégpedig lehetőleg az éghajlatra káros monokultúrákban. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint többek között ezért is felelős az állattenyésztés az üvegházhatású gázok összkibocsátásának mintegy 14,5 százalékáért.

Greenwashing (magyarul zöldre festés/zöldre mosás) a neve annak a stratégiának, amelyet azok a nagyvállalatok használnak, amelyek a Nestléhez hasonlóan környezet- és klímakárosító üzleti alaptevékenységüket zöld álca mögé próbálják elrejteni. Ennek eszközei különbözőek lehetnek, de a működési módjuk mindig ugyanaz: a marketingben szép szavakkal és képekkel túlhangsúlyozzák a vállalat környezet iránti elkötelezettségét - éppannyira káros, mint jövedelmező alaptevékenységükről azonban szó sem esik. Ez hivatott tisztára mosni a fogyasztók lelkiismeretét. Üres marketingeszköznek tekinthetők ezen kívül a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó jól csengő ígéretek is. Sőt, néhány olaj-, autó-, beton- és szénipari vállalat is 2050-re „zéró kibocsátást” ígér, ami azt jelenti, hogy tevékenységük folytán gyáraik 2050-re már nem bocsátanak ki üvegházhatású gázokat. Mindeközben persze nem akarnak lemondani alaptevékenységükről, amelyhez véges nyersanyagokat használnak – ehelyett inkább a kompenzációra törekszenek, vagyis hogy például káros gázkibocsátásukat erdőtelepítési intézkedésekkel tegyék jóvá. Ezzel azonban nem kerülhetők el a fosszilis tüzelőanyagok kitermelése által okozott környezeti károk. Tíz újraerdősítési projektből pedig kilenc kudarcot vall. A Shell célja, hogy 2050-ig elérje a CO2-semlegességet – a kőolaj és gázüzletág területén folytatott tevékenységét a vállalat azonban egyelőre nem tervezi feladni, ehelyett inkább kompenzációban és szén-dioxid-leválasztásban és –tárolásban gondolkodik. Greenpeace-aktivisták tüntetnek 2021 októberében Glasgowban a fosszilis tüzelőanyagok kitermelése ellen „Fossil free revolution” feliratú plakátokkal A Shell célja, hogy 2050-ig elérje a CO2-semlegességet – a kőolaj és gázüzletág területén folytatott tevékenységét a vállalat azonban egyelőre nem tervezi feladni, ehelyett inkább kompenzációban és szén-dioxid-leválasztásban és –tárolásban gondolkodik. Greenpeace-aktivisták tüntetnek 2021 októberében Glasgowban a fosszilis tüzelőanyagok kitermelése ellen „Fossil free revolution” feliratú plakátokkal | Fotó (részlet): © picture alliance/ASSOCIATED PRESS/Peter Dejong

Az ökocímkék hamis ígérete

A zöldre festésnek számos formája van. Egyes vállalatok, mint például a Nestlé, adománygyűjtő kampányokat, más cégek saját környezetvédelmi projekteket indítanak, esetleg különböző természetvédelmi szervezetekkel működnek együtt. Szintén jelentős greenwashing-eszközzé váltak azonban a magánszektorbeli és az önkéntes alapú tanúsítási rendszerek is, különösen olyan nyersanyagok esetében, mint a fa, a pálmaolaj, a szója, a gyapot, a kakaó, a kávé és a tea.

Az ilyen fenntarthatósági címkék nemcsak a fogyasztók körében ébresztenek bizalmat – a nem kormányzati szervezetek (NGO-k), sőt bizonyos mértékben a politika is bízott eddig abban, hogy ezáltal fenntartható pályára terelhető a gazdaság. Az emellett szóló érv pedig az volt, hogy ha ilyen kezdeményezésekkel rá lehet venni a jelentős károkat okozó nagyvállalatokat, hogy önként megfeleljenek a környezetvédelmi és társadalmi normáknak, a pusztulás féken tartható. Ez az effektus azonban egészen máig nem következett be. Sőt, a tanúsítási kezdeményezések újra meg újra a kritika kereszttüzébe kerülnek, mert rendre kiderül, hogy a tanúsított termékeket nem, vagy nem eléggé fenntartható módon állították elő. A magánszektorbeli és az önkéntes alapú tanúsítási rendszerek is a greenwashing jelentős marketingeszközeivé váltak.  A magánszektorbeli és az önkéntes alapú tanúsítási rendszerek is a greenwashing jelentős marketingeszközeivé váltak. | Fotó (részlet): © picture alliance/ZB/Patrick Pleul

Az önkontroll nem működőképes

Néhány éve még azzal reklámozta magát a mélyhűtött árukat forgalmazó Iglo cég, hogy minden eladott halrudacska csomag árából néhány centet a WWF természetvédelmi szervezet tengervédelmi projektjére fordít. Ma az Iglo a fenntartható tengeri halászatot tanúsító MSC címkével ellátott halakat árusít. A Marine Stewartship Council nemzetközi szervezetének védjegye egyébként ott díszeleg a világszerte eladott haltermékek tizenkét százalékán. A kezdeményezést azonban évek óta egyre több kritika éri: 2012-ben a kieli Geomar Intézet bebizonyította, hogy az MSC-tanúsítvánnyal rendelkező halak egyharmada túlhalászott állományból származik. A francia BLOOM nevű NGO legutóbbi jelentése szerint pedig az MSC-tanúsítvánnyal rendelkező fogások 83 százalékánál pusztító halászati ​​módszereket alkalmaznak, például nagy ipari hajók által húzott vonóhálókat. És az MSC címke nem egyedi eset.

2021 márciusában a Greenpeace nyilvánosságra hozta „Destruction: Certified” című tanulmányát. Ebben kilenc, nyersanyagra vonatkozó tanúsítási rendszert vett górcső alá, többek között a Fenntartható Pálmaolaj Kerekasztalt (RSPO), a felelősségtudatos szójatermesztésre vonatkozó kerekasztal-kezdeményezést (RTRS), a Rainforest Alliancet és a felelősségteljes erdőgazdálkodást előmozdítani hivatott Forest Stewardship Councilt (FSC). A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy ezek a rendszerek "gyenge eszközt jelentenek a globális ökoszisztéma- és erdőpusztulás elleni harcban". A legtöbb megvizsgált címke továbbra is lehetővé tette a nagyvállalatok számára, hogy folytassák romboló üzelmeiket.

Egykor esőerdő volt itt, ma szóját termesztenek: szójababot takarítanak be a brazíliai Mato Grossoban. Egykor esőerdő volt itt, ma szóját termesztenek: szójababot takarítanak be a brazíliai Mato Grossoban. | Fotó (részlet): © Adobe És nem is mindig arról van szó, hogy a kritériumok lennének túl megengedőek; gyakran azok gyakorlati végrehajtásában és az átláthatóságban kell keresni a hibát. A tanúsítási rendszerek bizottságaiban és igazgatótanácsaiban ugyanis gyakran éppen azoknak a nagyvállalatoknak a képviselői dominálnak, amelyek a nyersanyagok kitermelésétől függenek, ill. abból profitálnak. A Fenntartható Pálmaolaj Kerekasztalának például 1934 teljes jogú tagja van, köztük 973 fogyasztási cikkeket gyártó valamint kereskedelmi cég, 887 pálmaolaj termelő cég és 15 bank – de csak 50 NGO. Ennek megfelelően nincsenek, vagy igencsak hatástalanok a szankciók, ha a tagok megsértik azokat a – sokszor amúgy is gyenge lábakon álló  – kritériumokat, amelyeket gyakorlatilag ők maguk hoztak. Nem szerepel a tanulmányban ugyanakkor az élelmiszerek biotanúsítványa, amely a Greenpeace szerint jól szabályozott és jóval megbízhatóbb is. Ezt is érik ugyan kritikák, ám a német a Bio-Siegel például olyan nemzeti biovédjegy, ahol vannak kötelező érvényű szabványok, amelyeket rendszeresen ellenőriznek, és szankciókat is alkalmaznak azok megsértése esetén.

Új idők új törvényei

Az elmúlt 20 évben a cégek önkéntes vállalásai semmi említésre méltó változást nem hoztak – ezt mára a német politika is felismerte, és felelősségre is akarja vonni a vállalatokat, mégpedig jogilag kötelező érvénnyel. Erős civil társadalmi nyomásra a német szövetségi kormány 2021 nyarán elfogadta az ún. beszállítói törvényt (németül lásd Lieferkettengesetz). Ennek célja, hogy rákényszerítse az érintett vállalatokat, hogy csökkentsék a környezeti terhelést, ill. érvényesítsék az alapvető emberi jogokat a beszállítói lánc mentén.

Ipari lobbicsoportok nyomására a törvénytervezetben komoly kiskapuk maradtak ugyan: kezdetben csak a legalább 3000 alkalmazottat foglalkoztató cégekre kell alkalmazni, nem érinti a polgári jogi felelősség kérdését, és csak a közvetlen beszállítókra vonatkozik. Megakadályozni azonban nem tudták. Hamarosan lejár az ideje az önkéntes kötelezettségvállalásoknak.