gyors belépés:

ugrás a tartalomhoz (Alt 1) ugrás a főmenühöz (Alt 2)

A Magyar Nemzet és a Népszabadság romagyilkosságokkal foglalkozó cikkeinek elemzése, 2008-2011
A többség vagy a kisebbség rasszizmusa?

A többség vagy a kisebbség rasszizmusa?
© Goethe-Institut Budapest

Tartalomelemzésünkben a romagyilkosságok [1] médiában való megjelenítését vizsgáltuk két közéleti napilap, a baloldali-liberális Népszabadság és a jobboldali-konzervatív Magyar Nemzet 2008 és 2011 között megjelent cikkeiben. Ez a választott időszak lehetővé tette azt, hogy ne csak az eseményekkel elsősorban mint bűncselekmény-sorozattal foglalkozó írásokat vizsgáljuk, hanem a 2011 tavaszán elkezdődő büntetőper első időszakának médiában való megjelenítését, valamint a romagyilkosságokra irányuló szélesebb politikai, társadalmi reakciót is elemezhessük. Az elemzés során egyaránt vizsgáltuk a cikkek műfajait és témáit, az azokban megszólaló szereplőket, valamint a romagyilkosságok vélt indítékait és a cikkekben megjelenő romaképet.
 

Témák, műfajok, szereplők

A két napilapban 2008 és 2011 között összesen 441 cikket találtunk: ezek közül 263-at a Magyar Nemzet, 178-at a Népszabadság publikált. Az 1. ábrán ezek időbeli eloszlását láthatjuk, amelynek segítségével a téma iránti érdeklődés változását is nyomon követhetjük a két napilap esetében. Észrevehetjük, hogy a lapok 2009 harmadik negyedévében, azaz a gyilkosságsorozat elkövetőinek elfogása idején szentelték a legnagyobb figyelmet a témának. Ugyanakkor az is feltűnő, hogy ezután a Magyar Nemzet jóval több cikket publikált, mint a Népszabadság. 1. ábra: A napilapok elemzett cikkeinek időbeli megoszlása 1. ábra: A napilapok elemzett cikkeinek időbeli megoszlása | © Goethe-Institut Budapest A 2. ábra jól bemutatja, hogy a két lap legtöbbször bűnügyi és bírósági témájú cikkeket közölt a romagyilkosságok kapcsán. Ugyanakkor a Magyar Nemzet majdnem kétszer akkora arányban (20.45%) tárgyalta az eseményeket politikai szempontból, mint a Népszabadság (11.80%), amely viszont jóval nagyobb figyelmet szentelt (11,80%) a Magyar Nemzethez képest (4.92%) a társadalmi, társadalompolitikai témák iránt [2], továbbá valamivel többet foglalkozott a romagyilkosságokkal kapcsolatos gyásszal, megemlékezéssel és a romagyilkosságok kisebbségpolitikai vonatkozásával. A 2. ábrán azt is észrevehetjük, hogy a Népszabadság az általunk vizsgált időszakban pontosan ugyanannyi politikai és társadalmi témájú cikket (21-21) publikált a romagyilkosságokról, míg a Magyar Nemzet esetében az előbbiek száma több mint négyszer annyi (54-13).
2. ábra: A napilapok elemzett cikkeinek tematikus megoszlása 2. ábra: A napilapok elemzett cikkeinek tematikus megoszlása | © Goethe-Institut Budapest
3. ábra: A napilapok elemzett cikkeinek műfaji megoszlása 3. ábra: A napilapok elemzett cikkeinek műfaji megoszlása | © Goethe-Institut Budapest Műfaji szempontból (3. ábra) a Magyar Nemzet a romagyilkosságok iránti erőteljesebb politikai érdeklődésére a publicisztikák nagyobb aránya mellett az is utal, hogy a lapban megjelent 31 publicisztika közül 20 kifejezetten a gyilkosságok (nagy)politikai kontextusával foglalkozott (4. ábra), míg a Népszabadság 15 darab hasonló műfajú cikke között csak öt cikk témája kifejezetten politikai, de hat publicisztikájuk inkább társadalompolitikai, s három írás pedig kisebbségpolitikai témájú (5. ábra). 4. ábra: A Magyar Nemzet cikkeinek műfaji-tematikus kapcsolata 4. ábra: A Magyar Nemzet cikkeinek műfaji-tematikus kapcsolata | © Goethe-Institut Budapest 5. ábra: A Népszabadság cikkeinek műfaji-tematikus kapcsolata 5. ábra: A Népszabadság cikkeinek műfaji-tematikus kapcsolata | © Goethe-Institut Budapest A Magyar Nemzetben 2009 második félévében, a tettesek elfogása után jelent meg jóval több politikai, majd a nyomozás 2010-es lezárulása idején bűnügyi, a 2011 tavaszán elinduló pert követően pedig jogi-bírósági cikk, mint a Népszabadságban (6-7. ábrák). Elemzésünk során azt is észrevettük, hogy 2010 harmadik félévében a Magyar Nemzetben bűnügyi témájú cikkek sora volt olvasható a romagyilkosságokról, szemben a Népszabadsággal. Ezek a cikkek 2010 augusztusában és szeptemberben jelentek meg, és a nyomozás lezárulásával, az iratismertetéssel és a vádemelési javaslattal foglalkoztak: sokszor a nyomozás ellentmondásaira utaltak bennük, s a vádlottak ügyvédjeit szólaltatták meg ennek kapcsán. 6. ábra: Az elemzett Magyar Nemzet cikkek témáinak időbeli változása 6. ábra: Az elemzett Magyar Nemzet cikkek témáinak időbeli változása | © Goethe-Institut Budapest 7. ábra: Az elemzett Népszabadság cikkek témáinak időbeli változása 7. ábra: Az elemzett Népszabadság cikkek témáinak időbeli változása | © Goethe-Institut Budapest A két napilap romagyilkosságokkal foglalkozó cikkeit vizsgálva éppen az volt különösen feltűnő (1. táblázat), hogy a Magyar Nemzetben nagyon sokszor szólaltak meg a gyilkosságsorozat bírósági tárgyalásához köthető személyek, különösen az ügyvédek aránya volt nagy: 74 alkalommal idézte őket a lap, míg a Népszabadság esetében mindössze ötször. Utóbbi lapban viszont többször beszéltek az áldozatok vagy hozzátartozóik, helyi politikusok, nyilván elsősorban polgármesterek, valamint a különféle jogvédő, civil szervezetek képviselői és a kisebbségi ombudsman.
1. táblázat: A két napilap elemzett cikkeiben megszólaló szereplők 1. táblázat: A két napilap elemzett cikkeiben megszólaló szereplők | © Goethe-Institut Budapest

A gyilkosságok indítékai: rasszizmus vagy titkos összeesküvés?

A romagyilkosságokkal kapcsolatos nyomozás alatt, majd a tettesek elfogását követően a lapokban különféle magyarázatok jelentek meg a bűncselekmény indítékairól. A tartalomelemzés során négy erre vonatkozó narratívát azonosítottunk, és ahogy a 8. ábrán jól látható, a két napilap ebből a szempontból meglehetősen eltérően tárgyalta az eseményeket.

A gyilkosságsorozat kezdetén még mindegyik lapban olyan vélemények is megjelentek, amelyek a támadásokat a romák között zajló bűncselekményekhez, elsősorban az uzsorázáshoz kötötték. Nyilván mindkét lapban a gyilkosságok magyarázatának legfontosabb narratívája – a később beigazolódott – rasszista indíték volt.  8. ábra: Narratívák a gyilkosságok indítékairól az elemzett cikkekben 8. ábra: Narratívák a gyilkosságok indítékairól az elemzett cikkekben | © Goethe-Institut Budapest Azonban a Magyar Nemzetben két olyan további narratíva is szerepet kapott, amelyek a Népszabadságban alig jelentek meg. A jobboldali napilapban a gyilkosság motívumaival kapcsolatos megszólalások valamivel több mint negyede az események mögött valamilyen összeesküvést, többnyire titkosszolgálati szálat látott, ráadásul ebben a lapban olyan vélemények is többször hangot kaptak, amelyek kifejezetten tagadták vagy cáfolták a gyilkosságok rasszista indítékait. A lap több publicistája is úgy vélte [3], hogy az eseményeket „politikai kalkulus vezette, politikailag égetően szükség volt ismét a jobboldalra ››lőni‹‹”, a kormánypártokhoz kapcsolódó érdekeket feltételeztek a romák elleni gyilkosságsorozat hátterében. [4]

A roma kisebbség megjelenítése

A tartalomelemzés újabb szempontjaként a két lap cikkeiben a romák megjelenítésével foglalkoztunk. A hasonló kutatások [5] fontos témája a romákkal kapcsolatos olyan sztereotípiák, előítéletek megjelenésének vizsgálata: mint a roma kisebbség vélt agresszivitása és az emiatt kialakult etnikai konfliktusok, vagy a romák bűnelkövetőként való ábrázolása, a szegénység, nyomor említése. Időnként olyan pozitív sztereotípiákat is kifejeztek a cikkekben, főleg az áldozatok kapcsán, amikor a romákról mint „szorgalmas”, „rendes”, azaz a többséghez integrált személyekről beszéltek. A romakép további elemeként vizsgáltuk a hozzájuk való többségi viszony kifejeződését: például a cigányság kirekesztésének, szegregációjának, vagy éppen az áldozatok iránti szolidaritás említését. Ugyanakkor a különféle sztereotípiák és a romák csoportként való ábrázolása mellett a tartalomelemzés során rögzítettük azokat a példákat is, amelyek személyes, egyénített történetekre, sorsokra utaltak.

A „cigánybűnözés” diskurzusa

A 9. ábrán szembeötlő, hogy a két napilap romaképének különbségét egyrészt a cigánysággal kapcsolatos negatív sztereotípiák, mint a bűnözés és agresszió említésének gyakorisága jelentik: ezek a Magyar Nemzet perspektíváját jellemezték inkább. A Magyar Nemzetben 26-szor, azaz közel háromszor annyi esetben kerültek szóba a romák által elkövetett különféle bűncselekmények, mint a Népszabadságban (9), s ennél is nagyobb a különbség a jobboldali napilap javára (41-8) az etnikai konfliktusok és a romák által elkövetett agresszív cselekedetek említésének gyakorisága szempontjából. A romákhoz köthető bűncselekmények és agresszivitásuk bemutatásának gyakori módja volt a Magyar Nemzetben, hogy a napilap tudósításaiban – de olykor a publicisztikáiban is – a merényletek helyszíneihez köthető korábbi etnikai konfliktusokat hozta szóba, vagy éppen a romák elleni támadások hatására kialakuló helyi ellentéteket és etnikai csoportok közti feszültséget. A Magyar Nemzet lapszerkesztési gyakorlata volt a vizsgált időszakban, hogy egyes cikkeiben a romagyilkosságok bemutatása mellett olyan bűncselekményekről is beszámolt, amelyek elkövetői a lap szerint romák voltak.
9. ábra: A romakép és a romákhoz való viszony elemeinek megjelenése a lapok elemzett cikkeiben 9. ábra: A romakép és a romákhoz való viszony elemeinek megjelenése a lapok elemzett cikkeiben | © Goethe-Institut Budapest
A Magyar Nemzet e gyakorlata nemcsak az etnikai származást és bűnelkövetést kapcsolta össze [6], hanem a lap néhány esetben teljesen nyíltan képviselte a „cigánybűnözésről” a 2000-es évek második felében kialakult (szélső)jobboldali diskurzust is [7]. A napilap több írásának jellemző érvelése volt, hogy a romák elleni gyilkosságokat olyan hasonló bűncselekményekkel vetették össze, amelyek elkövetői a cikkek szerint cigányok voltak. A lap szerzői többször a gyilkosságok rasszista motivációjáról beszélő közéleti szereplők érveit a többségre irányuló „kisebbségi rasszizmussal”, „magyarellenességgel” állították szembe [8].

Az áldozatok és szolidaritás

A romakép előző, főleg különféle előítéleteket kifejező elemeinek vizsgálata mellett érdekes azzal is foglalkozni, megjelennek-e az elemzett cikkekben olyan személyes történetek, sorsok, amelyek túlmutatnak az áldozatok etnikai identitásán és az arra irányuló sztereotípiákon, s akár hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a napilapok olvasói az áldozatokkal mint egyénekkel azonosuljanak, esetleg együttérzést és szolidaritást váltsanak ki.

A vizsgált időszakban a napilapok több olyan riportja is foglalkozott a romaellenes támadásokat elszenvedő helyi közösségekkel, amelyekben megszólaltatták az eseményeket átélt áldozatokat, azok hozzátartozóit vagy ismerőseit is. A Népszabadság például 2009 áprilisában Kóka Jenőről, a tiszalöki gyilkosság áldozatáról közölt cikket [9], akiről egykori munkatársai beszéltek pozitívan. Mindkét lap hasonlóan érzékenyen foglalkozott a kislétai támadásban édesanyját elvesztő 14 éves lány helyzetével, akit 76 éves nagyanyja nevelt a tragédia óta. A Nagycsécsen élő Nagy Tibor, akinek feleségét és bátyját ölték meg a sorozatgyilkosok, egyaránt megszólalt a Népszabadságban [10] és a Magyar Nemzetben is [11]: nemcsak szociális körülményei, élethelyzete került szóba, hanem arról is beszélt, hogy érzelmileg hogyan élte át a támadást.

A Magyar Nemzet háromrészes tatárszentgyörgyi riportsorozata [12] arra mutat rá, hogy az áldozatok egyéni ábrázolása, a személyes perspektíva hogyan használható a korábban bemutatott negatív sztereotípiák igazolására. Az áldozat családjának bemutatása után a riport Tatárszentgyörgyöt egy etnikai jellegű bűncselekményekkel és konfliktusokkal átszőtt településként ábrázolta, és a gyilkosságok egyik áldozatát is kriminalizálta közben: őt és családját kisebb bűncselekmények elkövetésével hozták kapcsolatba. Mindezzel az újságírók „nyomozásának” célja a gyilkosság, akkor még csak feltételezett, rasszista indítékának megkérdőjelezése volt.

Az előbbiek tükrében nem meglepő, hogy a Népszabadságban majdnem ötször annyi esetben (9. ábra) kerültek szóba a gyilkosságok áldozatai iránti részvét és szolidaritás példái, a nekik való segítségnyújtás, jótékonyság gesztusai, mint a Magyar Nemzetben. Az akkori köztársasági elnök, Sólyom László többször beszélt az áldozatok – és általában a roma kisebbség – iránti együttérzéséről mindkét napilapban, a Népszabadság azonban a Magyar Nemzethez képest jóval több hasonló közéleti megszólalást idézett. Például az áldozatok temetésén a részvétről beszélő lelkészeket, Bajnai Gordon miniszterelnököt, Kállai Ernő kisebbségi ombudsmant, vagy akár a fideszes Balog Zoltánt. A Népszabadság többször szólaltatott meg helyi polgármestereket, akik hozzájárultak a temetés költségeihez vagy segélyt adtak az áldozatok családjainak; a lap sokszor írt egyéb jótékonysági kezdeményezésekről, amelyet akár különböző alapítványok, vagy az Országos Cigány Önkormányzat indítottak. Ilyen volt például a nagycsécsi áldozatok házának felújítása, amely a Népszabadságban négy alkalommal is szóba került, míg a Magyar Nemzet ezt csak egyszer említette.

Az áldozatok iránti szolidaritásról szóló Népszabadság cikkek talán legjobb példái Daróczi Ágnes 2010 júniusában és novemberében megjelent publicisztikái [13], amelyek egyrészt arról számoltak be, hogy a Német Futball Szövetség és a legnagyobb német romaszervezet kezdeményezésére hogyan segítették a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság áldozatának családját. Majd ehhez a kezdeményezéshez további magyar és német civilszervezetek csatlakoztak, akik később a piricsei és a tiszalöki áldozatok családjainak igyekeztek segíteni.


Az elemzés összegzése

Elemzésünk során azt láttuk, hogy a Magyar Nemzet a gyilkosságsorozatot erőteljes politikai keretbe helyezte: a gyilkosságsorozat rasszista szándékának feltételezését publicistái többször baloldali politikusok, értelmiségiek pánikkeltéseként értelmezték, a romák elleni támadások mögött olyan politikai érdekeket láttak, amelyek célja a jobboldal lejáratása. Magyar Nemzet kisebbség és többség viszonyát konfliktusokkal telinek ábrázolta, a romák megjelenítését a lapban pedig erőteljesen befolyásolta az időszak „cigánybűnözéssel” kapcsolatos diskurzusa: a romagyilkosságokat többször a cigányok által elkövetett bűncselekményekkel állították szembe, a jobboldali napilapot az agresszív és bűnöző romák képe hatotta át. Ehhez képest a Népszabadság cikkeiben nem kérdőjeleződött meg a gyilkosságok rasszista indítéka, a lap többször hangsúlyozta a romák társadalmi kirekesztettségét, az irántuk való szolidaritást, emellett többször mutatta be az áldozatok egyéni, személyes történeteit is.

(Az elemzést Bódi Jenő készítette.)



[1] A támadássorozat 2008 júliusában kezdődött Galgagyörkön, s 2009 augusztusában Kislétán végződött, mielőtt a gyanúsított, s később elítélt személyeket Debrecenben a rendőrség elfogta. Az összesen kilenc helyszínen végrehajtott merényletek közül hat támadás okozott sérülést, a gyilkosok négy településen – időbeli sorrendben: Nagycsécsen, Tatárszentgyörgyön, Tiszalökön, Kislétán – hat roma származású embert öltek meg. 

[2] Ilyen témaként kódoltuk például azokat a riportokat, tudósításokat, amelyek az áldozatokat és a gyilkosságok színhelyeit jelentő településeket, közösségeket mutatták be. Ezt a témát képviselték az eseményeket elsősorban mint társadalmi jelenséget, problémát értelmező publicisztikák is, vagy például a cigányság társadalmi helyzetét tárgyaló konferenciáról szóló beszámolók, és az áldozatok iránti szolidaritás példáit bemutató hírek.

[3] Lovas István: És ha? Magyar Nemzet, 2009. augusztus 5., 7.

[4] Németh György: Cigányt ölni Magyarországon 3. Magyar Nemzet, 2009. augusztus 15., 6. Ahogy e cikk szerzője fogalmazott: „A kormánypártok hatalmon maradásához pénzügyi érdeke fűződik a mögötte álló érdekköröknek, közülük egy vagy több átléphetetlennek gondolt határ átlépésére is képes lehet. Ők gondolkodhatnak úgy, hogy pártjuk támogatása erősödhet, ha politikai szélsőségesek által végrehajtott bűncselekmény­sorozat söpör végig az országon; mert a biztonságra vágyó polgárok rendszerint az aktuális hatalom mögé sorakoznak, és mert megrémülnek az elkövető szélsőjobbtól.”

[5] Lásd erről az időszakról: Bernáth–Messing 2012.

[6] A bűnelkövetés etnikai meghatározottságának hangsúlyozása pedig alkalmas arra, hogy a kisebbségekről alkotott képet negatívan befolyásolja. A Médiatanács már 2010 előtt, az 1996-os médiatörvény alapján hozott olyan határozatokat, amelyek a hasonló gyakorlatot folytató médiumokat marasztalták el. Lásd erről: Polyák 2013: 253-254.

[7] Amelynek olyan állandó hivatkozási pontjai voltak akkoriban, mint az olaszliszkai lincselés, a veszprémi Cozma-gyilkosság, párhuzamosan azzal, ahogy nyilvánosságban egyre erőteljesebb lett az agresszív, veszélyes cigányok képe. Ez a diskurzus akkoriban kezdetben még csak szélsőjobboldali közéleti szereplőkhöz kötődött, majd egyre inkább, gyakran látens formában, áthatotta a társadalmi nyilvánosság egészét: például nemcsak jobboldali, hanem baloldali politikusok romákkal kapcsolatos megszólalásait is. Lásd: Juhász 2010.

[8] Balavány György: Rasszista cigány vezetők. Magyar Nemzet, 2009. február 25, 7.; Intézményesült magyarellenesség. Magyar Nemzet, 2009. szeptember 30., 2.

[9] Cservenyák Katalin: Agyonlőttek egy férfit Tiszalökön. Népszabadság, 2009. április 24., 2.

[10] Doros Judit–Cservenyák Katalin Szeretnénk végre nyugodtan aludni. Népszabadság, 2009. augusztus 28., 5.

[11] Tolcsvai L. László: Két halálos áldozat Nagycsécsen. Magyar Nemzet, 2008. november 4., 5.

[12] Balavány György – György Zsombor: Éleslövészet. A tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság nyomában (1.). Magyar Nemzet, 2009. április 11., 26-27.; Balavány György – György Zsombor: Gyulladáspont. A tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság nyomában (2.). Magyar Nemzet, 2009. április 18., 24-25.; Balavány György – György Zsombor: Ég a ház. A tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság nyomában (3.). Magyar Nemzet, 2009. április 25., 30-31

[13] Daróczi Ágnes: Tatárszentgyörgy – másképp. Népszabadság, 2010. június 9., 15.; Daróczi Ágnes: Életveszélyben. Népszabadság, 2010. november 15., 14.
 

Felhasznált irodalom

  1. Bernáth Gábor – Messing Vera (2012): Szélre tolva: Roma médiakép 2011, Médiakutató. 1, 71–84.
  2. Juhász Attila (2010): A „cigánybűnözés” mint „az igazság” szimbóluma, AnBlokk. 1 (4), 12–18.
  3. Polyák Gábor (2013): Szabályozási eszközök és lehetőségek a kisebbségek médiaképének befolyásolására. In Bogdán Mária–Feischmidt Margit–Guld Ádám (szerk.): „Csak másban”: Romareprezentáció a magyar médiában. Gondolat, Budapest. 231–259.