Korai popkultúra
Kafka a moziban

A 20. század elején a mozi újdonságnak számított és szenzációszámba ment – Franz Kafkát is magával ragadta az új műfaj. Írásaiban számos utalást találunk arra, hogy Kafka mit is nézett mozilátogatásai során. 

A prágai születésű Franz Kafka (1883–1924) élete éppen egybeesett a mozi születésével, őt pedig lenyűgözték a filmművészet kezdeti alkotásai. Mai szemmel nézve ezek az úgynevezett primitív kinematográfia alkotások voltak, lévén, hogy a filmeknek gyakran bulvárjellegük volt. Ennek ellenére Kafkát lenyűgözték ezek a filmek, amint azt naplóiban és menyasszonyának, Felice Bauernek írt leveleiben is említette. Megjegyzései, mai kifejezéssel élve „kommentjei”, izgatott, szenvedélyes és olykor melankolikus hangnemben íródtak, legalábbis így látja Hanns Zischler, német színész és író.  

a mozi mint szórakozás és látványosság

Kafka már az 1910-es években lelkes mozilátogató volt. Az akkor még gyerekcipőben járó filmes műfajt ekkoriban nem tekintették önálló művészeti irányzatnak, és sok író nem volt hajlandó együttműködni filmesekkel a forgatókönyvek megírásában. Nem hittek abban, hogy műveik minőségileg filmre vihetők, és nem akarták az általuk csak „vásári látványosságnak” titulált filmkészítést - ellentétben a színházzal – támogatni. A helyzet csak az 1920-as években változott meg, amikor a játékfilmeket lassan, de biztosan már kezdték művészetnek, nem pedig csak üres szórakozásnak tekinteni.

Az első állandó biográf [1] Prágában, az U modré štiky (A kék csukához) nevet viselte, és a Karlova utcában volt. 1907-től Viktor Ponrepo illuzionista vezetése alatt állt, aki filmvetítésekkel gazdagította színházi előadásait, és a némafilmeket is remekül kommentálta. A reklámprospektusokon hangzatosan „minden igényt kielégítő, az életből és az álmok világából kölcsönzött képeket” ígért a közönség számára. Kafka rendszeres látogató volt itt, valamint a nem sokkal később a Hybernská utcában 1908-tól működő Kino Orientnek. Alig egy évvel később újabb mozi nyitotta meg kapuit a prágaiak előtt, az elegáns Kino Lucerna, amelyhez kabaré és kávézó is tartozott. Ez a létesítmény máig működik, például rendszeresen itt tartják meg a német nyelvű „Das Filmefest-et” (filmfesztivált). Kafka gyakran látogatott el a Lucerna moziba egyedül, családjával vagy a barátaival. Egyik legközelebbi bizalmasa a szintén író Max Brod volt, aki jól emlékezett később arra, hogyan jártak Kafkával nemcsak prágai de, olaszországi, franciaországi és németországi utazásaik során is moziba.

„A fehér rabszolga“ és további slágerfilmek

August Blom rendező „A fehér rabszolga” (Den hvide slavehandel I.) című 1911-es dán filmje az első rövidfilmekkel ellentétben viszonylag hosszú volt: az akkori időkben figyelemreméltónak számító 55 perces hosszával ez volt az legelső középhosszú játékfilm a mozi történetében, és sok embert meg is igézett. A közönség azonban nem volt egyöntetűen lelkes – a bordélyházban játszódó szerelmi történet heves vitákat váltott ki arról, hogy giccsről van-e szó, amelyet a szexualitás nyílt bemutatása miatt be kellene tiltani, avagy hogy a filmet a filmművészet egy merész alkotásának kellene-e tekinteni. Jiří Mahen cseh író 1911-ben a Lidové noviny című újságban a következő kritikát írta róla: „Akinek lelkiismeret van a szívében és legalább egy csöppnyi ész a fejében, annak hányingere támad a filmtől. Nem mindennapi kinematográfiai ostobaság, társadalmi felelősségünk érzetének elárulása, semmi több.” Ennek ellenére Kafka lelkesedéssel fogadta ezt a cselekmény nélküli, de érzelmes, egzotikus jegyeket is hordozó történetet, nem beszélve az akciódús fináléról, amely tele volt üldözéses jelenetekkel és lövöldözésekkel a háztetőkön. A szép Edith sorsának bemutatása pedig, aki Londonba ment egy rokonát meglátogatni, teljesen lenyűgözte. Edith a hajón banditák kezébe került, és egy bordélyházban kötött ki, ahol két férfi is beleszeretett. Ám csak egy igazi férfi, egy gőzhajó mérnöke menthette meg a rendőrség segítségével. Kafkát szenvedélyes és szörnyű álmok gyötörték, amelyekben hol az ártatlan Edith, hol az őt bántalmazó szadista rabszolgakereskedő szerepelt.

Kafka más némafilmeket is kedvelt ebből az időszakból. Ezek többsége főleg korai dokumentumfilm volt, amelyek a száztornyú cseh metropoliszt mutatták be. Itt érdemes megemlíteni az 1908-as, bájos kétperces rövidfilmet, amely a Villamossal Prágán keresztül címet viselte, és amelyet Jan Kříženecký operatőr, fotós, a cseh film úttörője rendezett. Az eredetileg a villamos elejében (3-as és 7-es vonal) elhelyezett kamerán keresztül olyan felvételeket láthatunk, amelyek a mára eltűnt Prága hangulatát vetítik elénk: a gátat, a hidakat, a Letnát, a prágai vár látványát és a zsidónegyedet a felújítás idején, ahol maga Kafka is lakott.

Kafkát az Első Nemzetközi Léghajóverseny (Primo Circuito Aereo Internazionale Di Airplane In Brescia, 1909, rendező: Adolfo Croce) című olasz dokumentumfilm is lenyűgözte, egy igazi technikai ritkaság, amely a Nagydíj rangos eseményét örökíti meg. A film azt mutatja be, ahogyan a repülőgépeket előkészítik a felszállásra, majd ahogyan azok fel is szállnak. Látható a mechanikai szakemberek összpontosított együttműködése a cél érdekében, érezhető a mintegy 50 000 néző örömteli várakozása, valamint a tervezők és filmesek őszinte szenvedélye a repülésre képes gépek iránt. Ezenfelül Glenn Curtiss 1909. szeptember 9-i nemzetközi légiversenyen aratott győzelmét is ebben az évben ünnepelték. Kafka, aki akkoriban Olaszország északkeleti részén nyaralt, Max Broddal együtt jelen volt az eseményen, amelynek érzelmi töltetéről beszámolót is írt: Die Aeroplane in Brescia. Beszámolóját a prágai Bohemia című napilapban hozták le: „A jelzőoszlop is azt jelzi, hogy Curtiß a Bresciai Nagydíjrért fog repülni. [...] Éppen csak hogy felfogjuk, máris felbőg Curtiß gépének motorja, alig nézünk oda, máris elrepül, átrepül az előtte mindinkább kitáguló síkságon, a távoli erdők felé, amelyek mintha csak most emelkednének fel előtte.”

Kafka azonban nemcsak fizikailag utazott, hanem filmek révén is. Ezzel összefüggésben megemlítendők a kollektív rendezésű Peschiera, Lago Maggiore, Liguria, Il corse de Mirafiori (1907–1913) című olasz filmek, amelyeket Prágában is bemutattak, és amelyekhez színezést, azaz a felvételek zöldre, kékre, sárgára, szépiaszínűre, barnára stb. való átszínezésére is lehetőséget kínáltak, a nézők igényei szerint. A meditatív stílus egyfajta nyaralásos hangulatot adott az olaszországi dokumentumfilmeknek, és a közönség, köztük Franz Kafka is, szívesen hagyta, hogy a tenger hullámai, a tavak, barlangok és az ősi emlékművek szépsége magával ragadja. Végezetül pedig betekintést nyerhettek az akkoriban divatos lóversenyek világába, amelyek a hírességek felvonulását és a korabeli divatot – a kalapos hölgyeket – mutatták be.

egy eltűnt kép és egy lehetséges haza utáni sóvárgás

No de mi a helyzet a vígjátékokkal? Itt mindenképpen meg kell említenünk a Nick Winter és a Gioconda elrablása című 1911-es francia alkotást (Nick Winter et le vol de la Joconde, rendező: Paul Garbagni és Gérard Bourgeois): vicces, tízperces film, amelyet a világ első filmproducere, Charles Pathé forgatott. A történet igaz eseményen alapul: a Mona Lisát (a Giocondát) 1911. augusztus 21-én valóban ellopták a Louvre-ból, és az azt követő rendőrségi nyomozás sem tudott kideríteni semmit. A festményt többé-kevésbé véletlenül találták meg két évvel később Olaszországban.

Érdekes módon a Louvre látogatóinak száma nem lett kevesebb az értékes festmény elrablása után, éppen ellenkezőleg: emberek ezrei özönlöttek a galériába, hogy megnézzék a festmény üres helyét – többek között Franz Kafka és Max Brod is.

Kafka egy ideig úgy vélte, és úgy is nyilatkozott, mint meggyőződéses cionista. Ez idő alatt a Selbstwehr (magyarul Önvédelem) [2] című cionista újságba írt, és héberül tanult, de nyelvtudása elég „elemi” szinten maradt. Kafka nyelve egyértelműen a német volt, bár folyékonyan beszélt csehül és franciául is. Kafka naplóiból kiderül, hogy még egy Palesztinába való kivándorlást sem zárt ki, és nem csak köztudottan rossz egészségi állapota miatt – abban reménykedett, az ottani klíma enyhíti majd tuberkulózisát –, hanem barátai miatt is, akik anyagilag támogatták volna. Ám mi köze mindennek a filmhez? 1921-ben Kafka ezt jegyezte fel naplójába: „Délután film Palesztináról”. Ma már tudjuk, hogy ez a Visszatérés Sionba (Shivat Zion, 1921) című film volt, amelyet a prágai Havlíčkova utcában található Bio Lido moziban látott. A film az új élet megteremtését és a gazdaság felépítését mutatta be Palesztinában, beleértve az ott élő népek sokszínűségét, valamint az ezzel járó politikai összehangolódás elkerülhetetlenségét. A filmet Jeruzsálem rendelte meg, amivel az volt a célja, hogy közelebb hozza a zsidókhoz Palesztina valóságát. Azt, hogy Kafka mennyire gondolta komolyan azt a döntést, hogy maga mögött hagyja Európát, és hogy milyen mértékben hatott rá ez a különleges filmes élmény, már soha nem fogjuk megtudni. Kafka számára Palesztina elérhetetlen, megközelíthetetlen táj maradt, közel és mégis távol tőle – képzeletbeli tér, film.

Ám mit is jelentettek valójában a filmek Kafka számára? Ezzel kapcsolatban is csak feltételezésekre támaszkodhatunk. Egyvalami azonban világos: a híres írót lenyűgözte a film, mint új művészeti forma, és kívülről fújta az éppen aktuális heti moziműsorokat. A mozi számára a szépség és öröm, de valamiképpen a szenvedés forrása is volt. Könnyen elképzelhető, hogy számára a filmek egyfajta menekülést jelentettek a maga köré épített magányból és saját, első pillantásra meglehetősen hétköznapi életéből. Kafka, akinek jogász végzettsége volt, 1908 óta dolgozott hivatalnokként a Cseh Királyság prágai székhelyű Munkás Balesetbiztosító Intézetnél - mindössze néhány lépésnyire a Lucerna mozitól -, ám munkája nem elégítette ki: „Munkáját nagyon lelkiismeretesen végzi”, de közben rettenetesen unta is. Szabadidejében egyrészt szigorú apja vállalkozásában segített, a maradékot pedig egyre bővülő baráti köre kiruccanásai – kávézók, mozik, kabaré, bordélyházak – és a mindinkább fontossá váló irodalmi kísérletezései között igyekezett megosztani. Hanns Zischler így ír erről: „Kafka évente többször is a moziban keres menedéket, olyasvalamit keres, ami elkábíthatná. Azért megy moziba, hogy felejtsen. A mozinál pedig nincs megfelelőbb hely, ahol ezt élvezettel összekötve el lehetne érni.”

Megjegyzések:

[1] Ezt a kifejezést a német Max Skladanowsky használta még a némafilmek hajnalán, aki a mozi egyik feltalálója volt a Lumiėre testvérekkel egyidőben. – A ford. megjegyzése

[2] A ford. megjegyzése