Energiaszegénység
Fényhozók

Néhány hét múlva több mint tíz nélkülöző család életébe visz szó szerint fényt egy Magyarországon úttörő kezdeményezés, a Fényhozók Program. A roma egyetemistákat összefogó Romaversitas Alapítvány aktivistái ugyanis nemrégiben fénysebességgel gyűjtöttek össze annyi támogatást, hogy napelemes világítással tudjanak rezsit csökkenteni egy dél-magyarországi falu, Baks legszegényebb háztartásaiban.
A történet azonban nem most kezdődött: a Romaversitas diákjai évekkel ezelőtt megunták, hogy jól fűtött előadótermekben hallgassák a szegénység kilátástalanságáról szóló épületes vitákat, és az alapítvány akkori igazgatójával, Daróczi Gáborral úgy döntöttek, a maguk kis eszközeivel próbálnak tenni is valamit. Az alapötlet akkor még egy megújuló, alternatív energiák és azok egyszerű felhasználhatóságával kapcsolatos tudásbázis kialakítása volt.
Aztán ahogy egyre inkább beleásták magukat a témába, jött a felismerés, hogy néhány egyszerű eszközt akár ők is beszerezhetnek és összeállíthatnak. Pusztán demonstrációs céllal elkezdtek kísérletezgetni. Nagyecseden – írják a szervezet honlapján – különböző, napenergiát hasznosító berendezéseket állítottak össze a hátrányos helyzetű településről érkező lelkes érdeklődőkkel, akikkel szakmai munkájuk során kerültek kapcsolatba. A megépített ötletek inkább hasonlítottak egy serény gimnáziumi szakkör holmijaira, mint majdani sikeres termékekre. Az eszközök között volt szolár-grill, üres sörösdobozból készített napkollektor gyümölcsaszalóval, és kerti napelemes lámpából átalakított olvasólámpa is. Az első találkozó tanulsága egyértelműen az volt, hogy a világítás hiánya, és az energiaszegénység problémája okozza a legkomolyabb hátrányt a szegény sorsú családoknak – így ebben az irányban haladtak tovább.
Napfény a palackba
Az ötletet aztán felkarolta két magánvállalkozó, akik összesen több mint hárommillió forintot fektettek a ma is használt rendszer kifejlesztésébe és több településen történő kipróbálásába.A fényhozó szettet mai formájában Orsós Mihály fizikus végzettségű volt Romaversitas diák fejlesztette ki. A szett számára egy háztetőre szerelhető, közel egy négyzetméteres, 120-260 wattos napkollektor biztosítja az energiaellátást. Egy autóakkumulátor és egy töltésvezérlő szükséges a napenergia tárolásához, hogy a nap fénye esti világítássá változhasson. Olcsó és energiahatékony Led szalagok felhasználásával építették a világító testeket, amelyek alapjai lehetnek egyszerű falécek, vagy éppen PET palackok is. A napelem által biztosított energia a lakások teljes kivilágítása mellett a legújabban már elegendő mobiltelefon töltésre is.

Fény a fejekbe
Daróczi Gábor elmondása szerint a Fényhozók projektnek három alapvető célja van. Először is olyan típusú segítséget és támogatást nyújt, amire hatalmas szükség van, és így a program a hétköznapi élet nehézségeihez ad azonnali támogatást.Másrészt nagyon fontosnak tartják, hogy ne egy felülről jövő, rájuk erőltetett kezdeményezésként éljék meg azt az érintettek, ezért a kezdetektől arra törekszenek, hogy a házak lakóival együtt szereljék fel a szetteket. A módszer így egyben arra is alkalmas, hogy átadják a tudást a szegénységben élőknek, akik így a további szettek felszerelését már maguk is el tudják végezni.

Fénysebesen összeadták
A Fényhozók program 2016 novemberében újabb mérföldkőhöz érkezett: belevágtak egy crowdfunding, azaz közösségi finanszírozási projektbe. Az adjukössze.hu oldalon arra kértek támogatást, hogy tíz szegénységben élő baksi családnál tudják felszerelni a Fényhozó szetteket. A kezdeményezés óriási siker lett, a 90 napos határidőnél jóval hamarabb, mindössze huszonöt nap alatt összegyűlt a szükséges 650 ezer forint. És ha ez még nem volna elég: egy kedves, régi támogatójuk további 210 ezer forintot ajánlott fel, ami azt jelenti, hogy nem tíz, hanem tizenöt házra tudnak lámpát szerelni áprilisban.A kampány nem várt médianyilvánosságot is hozott, beszámolt róluk nem csak a hazai sajtó, de hírük megütötte a nemzetközi média ingerküszöbét is: a Reuters cikket írt és filmet is forgatott róluk.
Mégis arra a legbüszkébbek – mondja Daróczi –, hogy tavasszal tudnak majd segíteni például egy olyan nyugdíjas néninek is, akinél hat éve nincs áram!
A Fényhozók mára túlnőtte az alapvetően egyetemistákkal foglalkozó Romaversitas kereteit. A baksi akció után saját lábra áll és a tevékenységükhöz sokkal jobban illeszkedő Zöldműhely Alapítvány berkein belül folytatja a munkát. A célok és személyek azonban nem változnak – ígéri Daróczi.

Mi az energiaszegénység?
Azok a háztartások energiaszegények, ahol az energiaszámlák befizetése után már nem marad elegendő pénz az egyéb megélhetési költségek fedezésére. Különböző számítások alapján legalább nyolcszázezer háztartás tekinthető energiaszegénynek Magyarországon. E családok jelentős részében valós dilemma, hogy vagy esznek, vagy világítanak. Nem véletlen, hogy a tízmilliós Magyarországon közel egymillió áramfogyasztónak van legalább egyhónapos elmaradása, akik egy részénél ki is kapcsolják a villanyt.