Fotóprojekt német kivándorlók leszármazottainak életéről öt kontinensen
5x Németország szerte a világban
![Románia Románia](/resources/files/jpg1173/rumaenien-1-formatkey-jpg-w320m.jpg)
Jörg Müller hamburgi fotós interjúban mesél arról, hogyan tapasztalta meg ezeknek a német közösségeknek a kultúráját, identitását és életmódját egy egyedülálló fotóprojekt keretében, amely a Goethe Intézettel együttműködésben jött létre.
Hogyan született meg a kiállítás ötlete?
Hogyan választotta ki azokat az országokat és helyszíneket, ahová végül ellátogatott, és amelyek itt bemutatásra kerülnek?
Ezzel szemben Pomerode például már a kutatásom előtt is nagyon ismert volt, mint "Brazília legnémetebb városa". A nagy német cégek kirendeltségei és a Brazília-szerte híres, rendszeresen megrendezésre kerülő német városi fesztiválok mondhatni teljesen ellentétesek voltak azzal, amit a világtól elvágott Litkowkában tapasztaltam.
Miért aktuális a kiállítás tematikája 2022-ben is?
A téma napjainkban rendkívül aktuális az Európát évek óta elárasztó menekülthullámok miatt. Fotóprojektemben olyan németek leszármazottait mutatom be, akik a 19. században (és már részint a korábbi évszázadokban is) háborúk, éhínség, rendkívüli szegénység és vallási üldöztetés miatt hagyták el hazájukat. Ezek ugyanazok az okok, amelyek miatt ma a menekültek Európába érkeznek. Ezért is lett a kiállítás alcíme "A migráció tükrében".
Manapság hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy Németország a 19. század közepén még szegény ország volt, ahol különböző háborúk dúltak, amelyek éhínséget vontak maguk után, és amelyek a német lakosság egy jelentős részét megfosztották megélhetésétől. Ezek voltak azok az okok, amiért sok kivándorló mindent hátrahagyott, vállalva, hogy életében soha többé nem látja német hazáját. És nem kevés kivándorló nem is élte túl az első éveket az új országban. Brazíliában (Pomerode) például a kivándorlók első generációja közül sokan estek kígyómarás vagy trópusi betegségek áldozatául, illetve haltak meg az ott őslakos indiánok mérgezett nyilai által. Orvosok pedig ott akkoriban még nem voltak.
A projektemmel azt szeretném bemutatni, hogy a német közösségeket végül minden nehézség ellenére hogyan fogadták be a fogadó országok, hogyan integrálódtak, és hogy ez milyen társadalmi, politikai, nyelvi és gazdasági előnyökhöz juttatta a kivándorlók leszármazottait, de, tegyük hozzá, a környezetüket is. Valamint arra is rá kívánok világítani, hogy a sikeres migráció végeredményben nagymértékben hozzájárul a nemzetek közötti kölcsönös megértéshez.
Hogyan használják és ápolják a német nyelvet az egyes közösségekben?
A német nyelv állapota az egyes helyeket tekintve nagyon eltérő. Általánosságban elmondható, hogy a fiatalabb generációk egyre kevésbé beszélik a németet (különösen Brazíliában és Oroszországban ez a helyzet), míg az idősebbek szinte máig folyékonyan beszélnek németül. Ezért a német gyakran kissé régimódinak is hangzik. A modern kifejezéseket az adott nemzeti nyelvből származó kifejezésekkel helyettesítik (pl. parabrisa - a német "szélvédő" szó helyett - Brazíliában).
![Dél-Afrika Dél-Afrika](/resources/files/jpg1173/suedafrika-2-formatkey-jpg-w320m.jpg)
Lenyűgözött, hogy Romániában és Dél-Afrikában, valamint a mexikói progresszív mennoniták körében már a fiatalok is többnyire három másik nyelvet is folyékonyan beszélnek a német mellett.
Melyek voltak a különösen érdekes élmények, tapasztalatok és találkozások?
Ezt nem lehet csak úgy általánosságban elmondani. A lefotózott helyszínek mindegyikében van valami nagyon különleges és szokatlan. Nagy hatással volt rám például az oroszországi németek hihetetlen barátságossága és nagylelkűsége abban a kis szibériai faluban, a romániai cipszerek karácsonyi Heródes-játéka, a brazíliai németek kitörő életöröme, a dél-afrikai farmerek életmódja (egy egyébként gyönyörű országban), de a mennoniták évszázadokon átmenekített hagyományai is.
![Mennoniták Mennoniták](/resources/files/jpg1173/mennoniten--formatkey-jpg-w320m.jpg)
Milyen szerepet játszik Németország az ottani emberek (a kivándorlók leszármazottainak) életében az egyes helyeken?
Németország továbbra is fontos szerepet játszik, de nagyon eltérő módon. Az egyik kapocs biztosan az, hogy a német közösségekben a közös származás miatt nagy az összetartás. Fontos tényezők itt a német nyelv, a német iskolák, a német ünnepségek és fesztiválok, a német kultúra (különösen, ami a zenét illeti) és a német ételek.
![5x Németország szerte a világban – A migráció tükrében 5x Németország szerte a világban – A migráció tükrében](/resources/files/jpg1173/ausstellung-5x-deutschland-0917-formatkey-jpg-w320m.jpg)
Érdekes az is, hogy Németországot az egyes helyeken, ahol jártam, nagyon eltérően ítélik meg, Brazíliában például rendkívül pozitívan, Dél-Afrikában inkább kritikusan.
Természetesen a Németországgal való szoros kapcsolat közvetlen gazdasági előnyökkel is járhat az egyes helyek számára. Például a Netzsch (a világ legnagyobb szivattyúgyártója) és a Bosch Rexroth képviseletében két nagy német vállalatnak is működik gyártóüzeme Pomerodéban/Brazíliában.
![Jörg Müller Jörg Müller](/resources/files/jpg1173/fotografen-portrait--formatkey-jpg-w320m.jpg)